A korondi taplászat története
A taplófeldolgozás az egyetlen olyan népi mesterség, amelynek pontosan ismerjük a keletkezési körülményeit. Írott feljegyzések tanúsítják, hogy a XIX. század hetvenes éveiben Borszéki Lina tanítónő honosította meg Udvarhelyen és környékén.
Az Erdélyi Szótörténeti tát IV. Kötetében megtaláljuk már 1595-ben a taplógomba feljegyzését: taplógomba (Fomes fomentarius) néven. A magyar nyelv történeti etimológiai szótárában 1395-ben említik először taplow formában. A taplóból készült tűzgyújtó eszközt viszont 1506-ban emlitik legelőször.
A történeti etimológiai szótár a szó eredetét bizonytalannak tekinti, de valószínu, hogy török eredetű. A fűzfákon növő parázstaplót is (Fomes igniarius) és bükk taplót is ( Fomes fomentarius) a gyufa feltalálásáig a "tűzütésnél" - a kovakő mellé helyezve - a tűzgyújtás nélkülözhetetlen eszközeként használták. Ezen kívül a méhészetben füstölésre is használták. A tapló azonban nemcsak a tűzcsiholás nélkülözhetetlen eszköze volt, hanem a népi gyógyításban is alkalmazták vérzéscsillapítóként, fejfájás ellen (a sapkát) és aranyér gyógyítására (füstölögtetve).
A korondi toplászat meghonosodásának okaként több érv is felsorakoztatható. Legnyomósabbnak a múlt század végének, s a huszadik század elejének nyomasztó gazdasági élete jelölhető meg. A szegénység, páratlan találékonyság, kézügyesség, és az új iránti fogékonyság alakította ki ezt a mesterséget is, mint korábban a fazekasságot, és más mesterségeket. Az eddig felkutatott irásos források azt igazolják, hogy taplóművesség elterjedése Korondon Filep János postamester nevéhez fűződik, aki az 1895-ben megalakult Korondi Hitelszövetkezetnek is tagja volt. A népemlékezet szerint Filep János legelső taplógyűjtője Bancza Pali volt. Az azóta megsokasodott taplógyűjtőket ma is "Bancza ivadékainak" nevezik, a zsákot pedig amelybe a taplót gyűjtik "Bancza- zsák"-nak hívják. Filep János kezdeményezése sikerrel járt. Kereskedő szellemű egyének megvásárolták a megmunkált darabokat, és nagyvárosokban, fürdő- és üdülőhelyeken próbálták értékesíteni, többnyire sikerrel.
Mivel a feldolgozott tapló igen könnyű, nagy mennyiséget is könnyen lehet szállítani. Ennek, a szállítás akkori feltételei mellett igen nagy jelentősége volt. A taplókészítők hamar rájöttek arra, hogy legjobb ha maguk készítik el portékáikat, és így nagyobb jövedelemre számíthatnak. A taplómegmunkálás "tudománya" gyorsan terjedt. Új tehetséges mesterek, és kereskedők foglalkoztak vele, így a falu új, jövedelemkiegészítési lehetőséggel gazdagodott.
A taplófeldolgozás díszárú választékának magas művészi szintre való emelésében nagy szerepe volt a Korondra telepedett Gál Sámuelnek, aki az 1930-as évek után szinte minden nagyobb kiállításon részt vett, és értékes díjakkal, kitüntetésekkel tért haza, növelve a falu hírnevét azáltal, hogy termékei több földrészre is eljutottak. Taplósapkáiért 1933-ban ezüstérmet kapott a sepsiszentgyörgyi Mezőgazdasági és Ipari Kiállításon, különféle taplómunkáiért pedig aranyérmet kapott Kolozsváron a Méhészeti Kertészeti és Háziipari kiállításon.
A taplógyűjtés a taplómesterség legfáradságosabb, veszélyes munkafázisa. Taplógyűjtés közben többen is életüket vesztették. Az egész ország bükkerdői a korondi toplászok "kiosztott"területe volt. A taplóknak különböző mérete és típusa létezik. Egyesekből sapkákat, másokból kefetartókat, nagytáskákat, kalapot, tűpárnát, stb. készítettek. Némelyikből csak kevés rész marad meg faragás után, mások taplóóriások.
A taplófaragás, taplógyűjtés többnyire férfimesterségnek számít, de voltak női képviselői is Korondon. Manapság a gyűjtés és értékesítés is könnyebb lett. A szorgalmas korondiak az öreg bükkösökről összegyűjtik a taplót, családi üzemükben feldolgozzák, majd széthordják az országhatárokon túl is. Az Árcsói kerámia vásároknak is állandó színfoltja a díszes tapló-stand.
1996 és 1998 között két évi gyűjtőmunka eredményeként, dr. Zsigmond Győző felkérésére István Lajos és Szőcs Lajos összegyűjtötték a korondi taplófeldolgozás teljes anyagát egy országos méretű kiállítás céljára, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részére. A kiállítás anyagát adományként gyűjtötték, azzal az ígérettel, hogy az ajándékozó nevét feltüntetik a tárgyak mellett, a kiállításra meghívják a gyűjtoket, és az anyag a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba kerül megőrzés végett.
A taplófeldolgozás a népi fazekasság mellett szintén jelentős népi mesterségnek számít. Korond azok a közé a világviszonylatban is ritka települések közé tartozik, amelyekben még ma is élő mesterség a taplófeldolgozás. Ez a foglalatosság az utóbbi időben 50-60 családnak biztosított megélhetést.
A taplógombát hamuval, vízzel, lassú tűzön öt napon át főzik, majd a szálkás rész eltávolítása után kalapáccsal megpotyolják. Ezután kifaragják, majd topolják, nyújtják, szabják, vasalják majd préselik, és a kész tárgyra díszeket ragasztanak.
Ma a taplóból többféle tárgyat is készítenek: sapkát, válltáskát, kefetartót, falvédot, öveket, tupárnát, virágdíszeket, és másokat. A korondi taplósok készítményeiket a tengerparton és különböző városokban is értékesítik.